A hét elején két olyan cikk is megjelent a Népszabadságban, melyek ha csak érintőlegesen is, de kapcsolódnak blogunk témájához.
Kezdjük Megyesi Gusztáv írásával, mely az ú. n. elszámoltatási ügyeket boncolgatja, megjegyezve, hogy az elszámoltatás is komoly, egész embert kívánó szakma, nem lehet dilettánsokra bízni, a legkevésbé pedig ügyészekre.
***
Elszámolás a disznóólban
Megyesi Gusztáv, Népszabadság - 2012. december 2.
Amikor 2010 februárjában, tehát nem sokkal a választások előtt a nemzet örökös miniszterelnöke azt fejtegette az állami televízióban, hogy „az elszámoltatások meg fogják tizedelni a szocialistákat, hiszen az ő érdekkörükből kerülnek ki azok, akik visszaéltek a hatalommal az elmúlt években”, bármiben le mertem volna fogadni, hogy a tizedelések után nyomban felnégyelések következnek; vannak annyira tehetségesek a fiúk, és a társadalmi igény is megvolna némi autodaféra, s ezzel Magyarország minden létező problémája újabb ezer évre megoldódna.
Ehhez képest Lázár János, a miniszterelnök jobbkeze nyár végén Budai Gyula elszámoltatási biztossal összegezte az első két év elszámoltatásait, s megállapította, hogy sikert sikerre halmoztak, mert bebizonyosodott, hogy „a korrupció az előző kormányzat ideje alatt rendszerszerűen működött”. Hogy csak a legpregnánsabb adatokat idézzük: Budai Gyula az elődjével, Papcsák Ferenccel mindösszesen 1442 ügyet vizsgált, 110 vizsgálati jelentést írt, 61 esetben tettek büntetőföljelentést, végül pedig 7, azaz hét esetben lett az ügy vége vádemelés, ami még a mai statisztikai metodika szerint is 0,48 százalékos hatékonysági mutató.
Amiből az is következik, hogy az immáron megtizedelt szocialisták, akik tehát érdekkörszerűen visszaéltek a hatalmukkal, összevissza hetvenen vagy nyolcvanan lehettek az egész országban a kormányzásuk nyolc esztendejében, ennyien rabolták ki Magyarországot, mi pedig hagytuk. Abba most nem mennénk bele, hogy a 0,48 százalék hatékonysági mutató miért siker; Matolcsy miniszter ennél sokkal rosszabb indexekből képes trendváltó, sőt forradalmi változásokat kimutatni, legyen hát elég Lázár János összegző megállapítása, miszerint „az a népi vélekedés, hogy a szocialisták szétlopták az országot, ezen dokumentumból rendszerszerűen megrajzolható”.
Mit lehet erre mondani? Az a népi vélekedés, lehet erre mondani, hogy Budai Gyula rém buta ember, az általa kibocsátott dokumentumból rendszerszerűen megrajzolható, s ehhez még hozzátehetjük, hogy az elszámoltatás is komoly, egész embert kívánó szakma, nem lehet dilettánsokra bízni, a legkevésbé pedig ügyészekre. Mert az azért több mint kellemetlen, hogy a miniszterelnöki kalkuláció ellenére nemhogy tizedelés, de még századolás sem történt, hiszen sorra bukik meg a kormányzópárt az úgynevezett nagy ügyekkel.
Nemcsak Sukoró kudarc, de Bábolna is, és semmi mozgás a Margit híd, a völgyhíd, a Megyeri híd, a 4-es metró, az M6-os autópálya és alagútjai vagy épp a kormányzati negyed tárgyában, van, amelyben vizsgálat sem indult, az UD Zrt.-perben fölmentették Szilvásy Györgyöt, Dávid Ibolyát, a tábornokok perében most derült ki, hogy az ügyészségi anyagok a kihallgatási módszerek miatt használhatatlanok, de még az oly egyértelműnek tűnő Hagyó- vagy Hunvald-ügyekben sem sikerült átütő sikert produkálni, holott e témákban a jobboldali sajtó és a közvélemény már jóval a választások előtt ítéletet hozott. (Gripen- meg Strabag-ügyeket a kormánypárt túlérzékenysége okán ezúttal nem említünk.)
Jó, némelyeket sikerült végleg kicsinálni, Dávid Ibolya meg az MDF már soha nem lesz tényező a politikai életben, mint ahogyan a választások előtt pár nappal meggyanúsított és előállított Molnár Gyula, volt újbudai polgármester sem kaphat már soha elégtételt az életét tönkretevő aljasságok után, de azért mégis, itt a hivatali tekintélyről is szó van. Márpedig ott tartunk, hogy vagy a bíróság dobja vissza a vádakat, vagy az ügyészség maga visszakozik.
Amiből két dolog következne: nemcsak az elszámoltatási biztos, de az ügyészek is alkalmatlanok a feladatuk ellátására. Az a népi vélekedés, hogy az ügyészség alkalmatlan, ezekből a dokumentumokból rendszerszerűen kirajzolható, írhatnánk újólag, hozzátéve, hogy szintén népi vélekedés szerint a legfőbb ügyészség szinte már Fidesz-pártalapszervezetként működik, a legfőbb ügyész egyszersmind párttitkár. Aki nyilván a Központi Bizottság minden utasítását teljesíti. A probléma csak az, hogy nincsenek tökéletes diktatúrák. A miénk ugyan az lesz, de még nem az; még csak az alapokat rakják.
Így minden szervezetnek, a halmaz minden elemének egyelőre még megvan a maga önmozgása; az ügyészségen elsősorban ügyészek dolgoznak, akik nagy valószínűséggel jogot végeztek, s a lehető legjobban átpolitizált ügyeknél is időnként felülkerekedhet bennük a jogász, ezenfelül már csak a nagy számok törvénye alapján is van esély arra, hogy olykor-olykor szakmailag jól döntenek. Vagy hogy a politikai küldetéstudaton felülkerekedik a szakmai önérzet.
Ezt azért kell megemlíteni, mert egyre több elszámoltatásnál lép vissza az ügyészség; volt már rá példa, így a már említett Molnár Gyula, volt újbudai polgármester tárgyalásán, amikor az ügyész a záróbeszédében módosított a vád tartalmán, elismerve azt is, hogy nem történt károkozás vagy törvénysértő lépés, ami azért elég nagy égés; a hatalmi technikák iránt szenvedélyesen érdeklődő felebarátainknak mondom, szép lassan el kell gondolkodni azon is, hogyan fogják ezek majd a hatalomgyakorlás egy későbbi fázisában egymást felköttetni, ha már a szocikon fennakadnak.
Ettől eltekintve nem panaszkodhat az örökös miniszterelnök. Ahogyan Budai Gyula 0,48 százalékos mutatója már-már az emberi teljesítőképesség határát súrolja, úgy a bírósági felmentések, az ügyészségi kudarcok sem változtatnak azon, hogy tényektől, vizsgálatoktól és bírósági ítéletektől függetlenül a szocik rabolták ki az országot, adták el a hazát, tehát mindnek minimum börtönben a helye. Ezt azért is kell hangsúlyozni, mert akár ólba is lehetne őket zárni, szintén egy Lázár-gondolat mentén.
Amikor ugyanis a miniszterelnök jobbkeze bejelentette, hogy Budai Gyula biztosi kinevezése megszűnik, ellenben agrárállamtitkárként tovább foglalkozik a sertéstenyésztéssel, azt találta mondani, hogy „elég széles a szortiment, amivel foglalkozunk. Az egyik legintelligensebb magyar haszonállatok, a disznók felkarolása legalább olyan fontos Budai államtitkár úrnak, mint a politikai disznók fölkutatása volt az elmúlt másfél évben; tehát disznótól disznóig terjed a portfólió”.
Nem azért említjük ezt, mintha olyan jaj de nagyon sértő volna; csak azért, hogy rögzítsük, mi a hozzáállás elszámoltatói oldalon. Ilyen értelemben tényleg teljes a siker. A baj csak az, hogy cserébe viszont – és ez hosszú-hosszú évekre szól majd – az elszámoltatók a következő árat fizetik: végképp eltűnik a maradék bizalom a rendőrség, ügyészség, minden rendű és rangú állami hivatal, intézmény iránt, a napnál világosabbá válik, hogy érdemes disznónak lenni, hiszen úgy számolnak el vele, hogy közben el se kapják, ergo továbbra is nyugodt lelkiismerettel lehet lopni.
Megjegyzendő, hogy a 0,48 százalék elszámoltatási eredményből nem következik, hogy a szociké nem volt korrupt párt, legfeljebb semmivel se korruptabb, mint amelyik most elszámoltat. Sokáig úgy nézett ki, hogy az elszámoltatás egyetlen célja, értelme és tartalma, hogy Gyurcsány Ferencet elkapják. Gyurcsánynak ma a magyarok istenének akarata szerint az ország legsetétebb cellájában kellene nehéz vasakban senyvednie, kenyéren és vízen élnie, legfeljebb annyi kedvezménnyel, hogy bizonyos Julija Timosenko volt ukrán kormányfővel ellenőrzött levelezést folytathat.
Ehelyett Gyurcsány Ferenc ma él és virul, esténként az ATV-be jár és utcai eseményeken randalírozik, ami kétségkívül kudarc. Az az igazság, hogy a kormány a nemzetépítő munkája közepette elhalasztotta a történelmi pillanatot, pedig amikor Timosenko asszonyt letartóztatták, Gyurcsányra is lecsaphattak volna; indokot, okot, ürügyet stb. fél perc alatt találhattak volna, mindjárt beemelve az alkotmányba; így azonban, Gyurcsány nélkül, a 0,48 százalékos mű csak torzó.
Csakhogy ez sem egészen így van. A nemzeti együttműködési rendszer több mint kétéves áldásos működése kellett ahhoz, hogy az ember szép lassan rájöjjön, nagy tévedésben élt, amikor azt hitte, hogy Gyurcsány Ferencre megy ki a játék, az ő feje kell, függetlenül az ügyeitől, már csak azon az alapon is, hogy személyében kemény és okos ellenfélre lelt az örökös miniszterelnök, hadd ne mondjam, legalább annyira tehetségesre, mint ő, ami már önmagában ellenséggé teszi, főleg, hogy választáson már le is győzte egyszer.
De nem. Hol van már a Gyurcsány-központúság? Most már hosszú ideje minden új törvény, rendelet, intézkedés, szabály, átszervezés, megszüntetés és létrehozás arra utal, hogy nem Gyurcsány a fontos, hanem a közeg, amelyik az örökös miniszterelnök kudarcait lehetővé tette. Ez pedig a demokratikus berendezkedés volna, az összes intézményével, lassúságával, a lehetetlen figuráival, az állandó akadékoskodással meg kötözködéssel, illetéktelenek belepofázásával; ez a demokratikus, ráadásul nyugati berendezkedés az igazi ellenség. Ez a leszámolás sem megy persze egyik napról a másikra, de legalább már vannak jelei. Lukasenko elnök például már el is küldte üdvözletét a nem is olyan messzi távolból, dicsérve a magyarok demokráciából való kijózanodását; ha úgy tetszik, újabb stratégiai szövetségesre leltünk.
(Az eredeti cikk itt olvasható.)
Utolsó kommentek