"Ami norma lesz, az előtt előbb-utóbb a legtöbben meghajtják a fejüket. Mindenki szégyene – senki szégyene.”
Még 2015 decemberében kavart nagy vihart a hír, hogy másfél órán keresztül megkötözve kellett ülnie és ennie egy három és fél éves kisfiúnak egy Bács-Kiskun megyei óvodában a szülők szerint. Az óvónő azt mondta, csak két percre kötözte meg a gyermeket egy fonallal, mert fegyelmezni akarta. Mint ismert, a rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt indított eljárást, amelyet aztán megszüntettek. A szülők ezt követően panaszt nyújtottak be, amelynek most sem adott helyt az ügyészség, és megszüntette a nevelő elleni nyomozást.
Szerintük ugyanis ez nem bűncselekmény, hanem pusztán egy „nevelési hiba” volt, azaz, nincs gond azzal, hogy megkötözte az óvónő a gyereket. És az ügyészség indoklása szerint „a gyerek testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését nem befolyásolja az, ha össze- kötözve ül a csoportjában.” A HVG tárcasorozatának legújabb darabjából viszont az derül ki, hogy Karafiáth Orsolya ezt nem így gondolja. És mi sem.
Azt meg már tényleg csak csendben, halkan: ez ugye ugyanaz az ügyészség, amely az „emútthétévben” sorra kreálta a különféle koncepciós pereket, és ugye ugyanaz, amely Mészáros Lőrinc hirtelen gazdagodásában, Rogán, Lázár, Szíjjártó (hogy feljebb már ne is menjünk) vagyonosodási ügyeiben semmi furcsát, semmi vizsgálni valót nem talált? Ja, akkor így már érthető.
Feltétlenül tessék elolvasni Karafiáth Orsolya fentebb említett írását: a költőnő saját történetén keresztül meséli el a gyermekbántalmazás rövid és hosszútávú pusztító hatásait. De hogy ne ennyire sz@rul záruljon a poszt: Ez a történet megmutatja, a gyerekekben több emberség van, mint bárkiben ezen a világon.
Utolsó kommentek