Még ez év áprilisban történt, hogy átmeneti szükséglakást kapott az amputált lábú budapesti lakos, akit akkoriban lakoltattak ki Dob utcai otthonából. Kelemen Károly 2013 végéig maradhat abban a 27 négyzetméteres szükséglakásban, amelyet a XIII. kerületi polgármesteri hivatal közbenjárására utaltak ki neki a VII. kerületben elvesztett lakása helyett.
Kelemen Károly feje fölül azért vették el a lakást, mert - fizikai állapota, és testvérének halála miatt - fizetésképtelenné vált, és nem tudott akkora jövedelemre szert tenni, amekkorából törleszteni tudta volna hitelét.
Annak idején azért kellett kölcsönt felvennie, hogy megvegye önkormányzati lakását, hiszen abból ki kellett volna költöznie, ha nem vásárolta volna meg. Kelemen sorsa és állapota teljesen hidegen hagyta a hitelezőt és a VII. kerületi polgármesteri hivatalt. Mindketten a sorsára hagyták őt, és helyettük a XIII. kerület "szociálisabban érzékeny" hivatalától kapott átmeneti segítséget.
Azt gondolná az ember, hogy kerekes székes embert kipaterolni a lakásából csak Erzsébetvárosban szokás, csak ott – egyedi esetként fordulhatott elő. De nem. Kelemen Károlynak ugyan ma már van hova hazamennie, de mi lesz a XV. kerületben kilakoltatott rokkantnyugdíjassal? Hová és meddig lehet még lesüllyedni? A XV. kerület polgármesterének miért csak a rohamrendőrség, a 15 éves unoka elfogatása és a sunnyogás jutott eszébe, mint megoldás? Valóban az lenne a probléma megoldása, hogy eltakarítjuk az útból a napi megélhetési gondokkal küzdő, lábát vesztett nagymamát unokástul? Ez vár mindazokra, akik hasonló gondokkal küszködnek?
Jól van ez így, emberek?!
Utolsó kommentek