Reggel, amikor meghallottam, hogy a Pista elment, nagyon furcsa, régen elfeledett érzések törtek rám. Elment egy ember, akit becsültem, akit tiszteltem, akivel együtt dolgoztam, és akivel sajnos együtt osztoztam igazságtalan vádakban.
Tudtam, hogy erős ember, mert ismertem.
Tudtam, hogy bebizonyítja az ártatlanságát, mert ismertem.
Talán két héttel ezelőtt beszéltem vele utoljára és akkor már mondta, hogy baj van, de a hangja és lelkesedése ugyanolyan volt, mint mindig. Megbeszéltük, hogy találkozunk és sajnos ez már nem fog teljesülni. Rózsa Mihály visszaemlékezése megfogott. Szerencsére azok közé tartozom, akik - Rózsa Mihály megfogalmazásában - ismerték Pistát, a vidám fickót. Tulajdonképpen én így ismertem. Mosolygott mindig és nyugodt volt, még ha az ég akart „leszakadni” akkor is. Bármiben kértem a segítségét nem felejtette el és segített, ha tudott.
Ember volt nagybetűvel! És már most hiányzik, nagyon hiányzik. Hiszem azt, hogy ha jó szívvel gondolnak valakire, aki eltávozott közülünk azok ezeket a gondolatokat „megkapják odaát”.
Tudd Pistám "odaát”, hogy nagyon sokan szeretnek! Nyugodj békében!
Egy barátod,
Hunvald György
Utolsó kommentek