A Hunvald-ügy

Folytatjuk Lencsés Károly cikkét az elszámoltatásról és az igazságszolgáltatásról, melyet - annak hossza miatt – mi itt két részben közöltünk. Itt most – a Hagyó-peren kívül – szóba kerül a csaknem három éve kipattant, a Honvédelmi Minisztérium három tábornokához és kilenc főtisztjéhez köthető vesztegetési botrány is. Ahol - a per vádlottjai szerint - súlyos törvénysértések voltak az eljárás során. Az ügyészség szerint nem történt jogsértés.

***

Perek koncepciókkal és az igazságszolgáltatás (II. rész)
Lencsés Károly, Népszabadság - 2012. december 2.

Ezen a szinten tehát a bíróság is komoly bűnt talált. A Hagyó-ügyként emlegetett történet sem igazán az Orbán-kormány elszámoltatási kísérletének eredménye, hiszen az ügyészség már 2009 áprilisában nyomozást rendelt el a BKV offshore cégekkel kötött tanácsadói szerződései miatt, s utána egész lavina indult el, mert a cég más megrendeléseit is gyanúsnak találták.

Hagyó Miklós szocialista politikust, a BKV-t is felügyelő volt főpolgármester-helyettest – akit 2009 februárjában vettek őrizetbe – felbujtóként különösen nagy, csaknem másfél milliárd forint kárt okozó, üzletszerűen, bűnszervezet tagjaként elkövetett hűtlen kezeléssel, vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel gyanúsítják.

Az eljárás még folyik, így egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a vége, de annyi bizonyos: a vád egy része inogni látszik. Október elején ugyanis a BKV volt megbízott vezérigazgatója a cégnél történt állítólagos visszaélésekre vonatkozó – és a vádirat egyik legfontosabb alapját képező – vallomását visszavonta. Korábban ő beszélt egyebek mellett arról, hogy nokiás dobozban vitték a vesztegetési pénzeket Hagyónak. Az eljárás során egyébként arról sem esett szó, hogy a BKV az akkori pártok „kifizetőhelye” lett volna.

Fotó: Kurucz Árpád

Arra hivatkozott, hogy „csak haza akart menni” – amivel nyilván arra utalt, hogy szerette volna elkerülni az előzetes letartóztatást –, tehát a nyomozati szakban tett nyilatkozatát nyomás alatt tette. Ezzel kapcsolatban az is felvetődött, hogy ő a beismerő vallomás fejében büntetlenséget remélt, ennek ellenére mégis a vádlottak padjára került, s talán emiatt visszakozott. A történet tehát meglehetősen zavaros, és a bíróság dolga lesz, hogy az igazságot kiderítse.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a büntetőeljárást más vádlottak kifejezetten politikai indíttatású koncepciós pernek minősítik. Volt, aki ezt alátámasztandó közölte a bíróságon, hogy a kihallgatók erősen sugallták, mit akarnak hallani, máskor pedig a több mint tíz órán át tartó kihallgatásáról mindössze kétoldalas jegyzőkönyv készült, szóval csak azt foglalták írásba – vélelmezhetjük –, ami a vádhatóság álláspontját erősítette.

Az ugyancsak folyamatban levő tábornokper esetében is hasonló a helyzet: gyanúsítottak sora nyilatkozott arról, hogy az ügyészség meg nem engedett módszerekkel próbálta befolyásolni őket. Ez az ügy is az Orbán-kormány hivatalba lépése előtt pattant ki, mert a Katonai Biztonsági Hivatal már 2009 őszén rendelkezett adatokkal arra vonatkozóan, hogy a HM egyes cégeinél a közpénzek felhasználása körül nincs minden rendben. A történet igazán érdekessé mégis a hatalomváltás után vált, mert alkalmat kínált arra, hogy ezzel is bizonyítsák: a korábbi kabinet velejéig romlott rendszert működtetett.

A honvédségi közbeszerzések kapcsán alaposan valószínűsíthető, hogy történt törvénysértés – a közbeszerzési pályázatokon nyertes cégeket utóbb igyekeztek megfejni –, ám az ügy jelenlegi állása szerint volt minisztereket ebbe sem sikerült belekeverni, és az sem vetődött fel – bár korábban erre is volt utalás –, hogy a kenőpénzek pártkasszában landoltak volna. Ismét felvetődött azonban, hogy az ügyészség az érintettekre megpróbált nyomást gyakorolni például azzal, hogy kilátásba helyezte: ha valaki a „célszemélyekre” – például a honvédelmi tárca korábbi vezetőire – vall, hazamehet, illetve büntetlenséget élvez.

Aki nem, azt megfenyegették, hogy rács mögött marad. Volt, aki engedett, s volt, aki nem. Megint csak a bíróságon múlik – az ügyben várhatóan januárban hirdetnek ítéletet –, hogy eldöntse: mely vallomásokat veszi figyelembe. Ebben az ügyben is megesett ugyanis, hogy a gyanúsított csak a nyomozás során beszélt, de később – arra hivatkozva, hogy a kihallgatás során pressziót gyakoroltak rá – a nyilatkozatát visszavonta.

A vád alapjául szolgáló talán legfontosabb tanú szavainak hitelességét – aki egyebek mellett arról is beszélt, hogy a vesztegetési pénzeket whiskys dobozban vitték a volt honvédelmi miniszternek – pedig az kérdőjelezi meg, hogy igazságügyi elmeorvos szakértő mondta ki: az ügyben gyanúsítottként is érintett ember személyiségzavarban szenved. A vesztegetési ügy egyik főszereplője tehát a szakvélemény szerint mindvégig korlátozva volt abban, hogy cselekménye következményeit felismerje. Ezt mintha az ügyészség is felismerte volna, mert a hírbe hozott minisztert semmivel nem vádolta meg.

Szikinger: Egyetlen hatalom sem törekszik a tisztességes eljárásra

– Nem normális, ha az aktuális hatalom elsősorban azzal foglalkozik, hogy az előző kormány idején mi történt – állítja Szikinger István ügyvéd, alkotmányjogász. Mindazonáltal úgy véli, nem összeesküvés-elmélet, amikor valaki azt feltételezi, hogy – bár az esetek egy része látszólag független a jelenlegi hatalomtól, hiszen az eljárás korábban indult – most is ez történik.

Szerinte kétségbevonhatatlan tény, hogy egykor Keller László szocialista közpénzügyi államtitkári, majd később Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosi kinevezése egyaránt azt szolgálta, hogy ők a volt kormányok „disznóságait” tárják fel. A törvénysértések felderítésének szándéka Szikinger szerint önmagában helyeselhető törekvés, de – függetlenül attól, hogy éppen ki van kormányon, s vélelmezhető-e valamilyen politikai szándék – minden esetben biztosítani kellene az eljárás egészének átláthatóságát. Erre megoldást jelentene, ha az angolszász modellt alkalmaznák: például Nagy-Britanniában a gyanúsítotti kihallgatásokat teljes egészében magnófelvételen rögzítik, és ha utóbb vita merül fel annak kapcsán, hogy a hatóságok jogszerűen jártak-e el, a helyzet a lepecsételt szalagok visszahallgatásával tisztázható.

– Ez elejét vehetné azoknak a vitáknak, amelyek arról szólnak, hogy biztosították-e a védelemhez való jogot, illetve az eljárás során gyakoroltak-e valamilyen nyomást a vádlottakra – fogalmazott az ügyvéd. Ha pedig azt is felvételek, illetve hiteles dokumentumok rögzítenék, hogy a bűnüldöző hatóságok az egyes gyanúsítottakkal mikor és milyen célból vették fel a kapcsolatot, vissza lehetne keresni, kit és miért hallgattak ki. Így Szikinger szerint az sem fordulhatna elő, hogy bárkit a védője nélkül faggassanak, ami ma a hatályos szabályok ellenére is előfordul.

Ilyen szabályozás mellett szerinte a vádlott nem hivatkozhatna korábbi vallomása kapcsán befolyásolási kísérletre, de a nyomozó hatóság sem érvelhetne azzal: a terhelt nyilatkozatát törvényes körülmények között szerezte be. Szikinger úgy látja, a taktikai blöff – amikor a kihallgató a gyanúsítottnak azt állítja, hogy a tettestársak vallomása alapján úgyis mindent tud – még talán elmegy, de ennél nem kellene továbbmenni. Vagyis: amikor valakit azzal fenyegetnek, hogy amennyiben nem tesz beismerő vallomást, a rács mögött marad, az már elfogadhatatlan, kényszervallatásnak minősíthető.

Szikingernek ügyvédként is az az álláspontja, hogy mindenki kerüljön oda, ahová való. A bűnelkövetőt zárják rács mögé, de ha valamilyen cselekményt nem lehet kétséget kizáró módon bizonyítani – hangsúlyozza –, az érintettet mentsék fel. Az ártatlanság vélelmét komolyan kell venni, de erre – és ezt nem csak a mostani hatalom idején tapasztalja – nem lát komoly törekvést, mert azt, hogy a tisztességes eljárás, illetve a védelemhez való jog bárkit megillet, soha senki nem veszi túl komolyan.